Újra MAGYART Napok
rockszerda 2005.04.13. 11:00
Megújult erővel, de a régi hittel és lendülettel rendezik meg április 22-e és 30-a között a MAGYART Napokat. Az egykori Pannon Rádió Rockszerdájának hallgatói már jól ismerhetik a Somogyi Péter vezette MAGYART Kultúra Alapítvány hagyományőrző, értékmegóvó törekvéseit, hiszen egy éven keresztül mutattuk be hétről hétre a kézműveseket is összefogó alapítvány tevékenységét, megismertetve egyúttal kultúránk sokszínűségét. Két év után idén tavasszal ismét MAGYART Napokat szerveznek, felölelve a történelem, a hagyomány, a nyelv, a zene, a gyógyászat, a mese, valamint a vallás témaköröket.
Somogyi Péter, a MAGYART életre hívója a Rockszerda online közéleti napilapnak elmondta, idén A magyar lélek tükröződése történelmünkben és hagyományainkban mottóval rendezik meg a MAGYART Napokat a Média Wave és a Nemzeti Reneszánsz Kulturális Egyesület közreműködésével a Magyar Kultúra Alapítvány Házában Budapesten. (I. kerület Vár, Szent Háromság tér 6.)
A sokszínű megközelítésű, ám a magyarságot minden esetben a középpontba állító nagyszabású rendezvénysorozat eseményei közül mindenki találhat számára új, érdekes és hasznos lélekerősítő programot, az ismereteket kibővítendő, neves előadók segítségével merülhetünk el történelmünk és hagyományaink rejtelmeiben.
Lesznek egyebek mellett koncertek, táncházak, kiállítások, könyvbemutatók, filmvetítések is. Az előadók között szerepel többekkel Szántai Lajos, Kocsis István, Molnár V. József, Papp Gábor, Kiszely István, Jankovics Marcel, valamint Dr. Beer Miklós.
A szervezők gyermek játszóházat, kézműves foglalkozásokat is biztosítanak, az egyhetes rendezvény alatt kézműves kiállítás és vásár várja az érdeklődőket.
A MAGYART Napok programjait megtalálják itt, .pdf formátumban, vagy megtekinthetik programjaink között is.
|